Pszichológusként azt tekintem feladatomnak, hogy egy empatikus megtartó közeget teremtsek a kliens számára, miáltal a hozzám forduló megkönnyebbülhet, átélheti az elfogadást és azt, hogy nincs egyedül a problémájával. Ezen folyamat során célom, hogy a kliens mélyebben
Óvónőképző szakközépiskolában érettségiztem, ott ismertem és szerettem meg a pszichológia tudományát. Óvónőként később, a sajátos nevelési igényű gyerekek kerültek az érdeklődésem középpontjába. Hogyan segíthetnék nekik, hogy beilleszkedjenek, teljesebb életet éljenek?
Az ELTE PPK-n szereztem pszichológus diplomámat alkalmazott feljődéspszichológia és iskolapszichológia szakirányokon. 2008 óta dolgozom gyermekpszichológusként: első tapasztalataimat a gyermekvédelemben szereztem, majd évekig a zuglói nevelési tanácsadóban (ma: pedagógiai szakszolgálat) végeztem diagnosztikai és terápiás munkát.
Gyerekkorom óta nagy érdeklődéssel figyelem az embereket, mindig kíváncsi voltam a tetteik mozgatórugóira, döntéseik okaira. Imádtam beszélgetni vagy hallgatni a felnőttek beszélgetéseit. Bár a rajongásig szeretett sci-fi könyveim hatására sokáig csillagász és űrhajós szerettem volna lenni, végül rá kellett döbbennem, a matematika meg a fizika nem tölt el olyan lelkesedéssel, hogy hivatásomul válasszam őket. Így terelgetett a sors az igazi hivatásom, a pszichológia felé. 2003-ban szereztem meg a diplomámat, majd pedig 2008-ban pedagógiai szakpszichológus lettem.